LOPOTT BRINGA!

Nyárzáró Csóványos bringatúra

2009/09/07 | 7:44

Ugyan augusztusra terveztük, de az esős hétvégék és a nehézkes időpontegyeztetés miatt szeptemberre csúszott a Börzsöny legmagasabb csúcsának bringás meghódítása. Kismarosra vonattal érkeztünk, majd melegítésképpen Királyrétre aszfalton tekertünk. Megkávéztunk, az elmaradhatatlan Sport szeletekeinket benyeltük és finomhangoltuk váltóinkat. Mert valami mindig van. A terv az volt, hogy a zöld jelzésen idulunk útra, majd onnan a kéken haladva érünk el a Fultán-kereszthez, ahonnan a piros+ -on másszuk meg az utolsó szakaszt a kilátóhoz.

Mivel a társaságból senki nem ismerte a terepet, rövid zöldön való kerekezés után sikerült eltévednünk, de a helyes irányt tartva belőttük magunkat a térképen és szamócabokor-ágaktól összevagdalva ugyan, de megtaláltuk a zöld+, ami egyenesen a kék jelzésre vitt. A húzos szakasz a Fultán-keresztig innen kezdődik, közel 5 km alatt kell 600 méter szinten felküzdenie magát az embernek. A kék első szakasza még tekerhető, azonban ahogy elérjük a Saj-Kút-bércet a talajviszonyok miatt kénytelenek vagyunk tolni a bringát. Habár a gerinc emelkedése nem túl meredek, a nagyobb kövek, gyökerek és az előző napi eső miatt felázott talajon nehézkes az egyenletes tempóban haladás.

A Fultán-kereszthez napos mezőn tekerünk végig, majd a meggyilkolt erdész emlékére állított kereszt mellett rövid pihenőt tartunk és a kéken talált szemeteket kidobjuk. A térkép szerint innen a csúcs még két és fél km. A szakasz eleje a piros+ – on lankás, végig tekerhető, viszont az utolsó 500 méter kényelmetlen bringatolásban végződik. Ahogy megérkeztünk, magunkra húztuk dzsekijeinket, de a szél okozta esti fejfájástól így sem sikerült megszabadulnunk. A kilátótorony eléggé megviselt állapotban van, viszont felkapaszkodva a rozsdás lépcsőkön páratlan panorámában van része a turistáknak. Szerencsénkre szeles, tiszta időnk volt, így az Alacsony-Tátrától szinte Budapestig elláttunk.

Rövid szendvicsezés után a kék-piros, majd a piros+ és piros háromszög jelzéseken indultunk tovább Nagy-Hideg-hegyre. A piros háromszögön lejtősen, enyhén kanyarodva, a tökéletesen párhuzamos sűrű szürke bükkös mesés, szinte pszcihedelikus élményt nyújtott. A turistaházhoz a sípályán toltuk-vittük fel a bringákat, megettük maradékjainkat, ittunk egy sört, majd rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy kéken, vagy ahogy a környéken hívják a “Barna Ferin” nyomjuk lefelé a Kisinóci turistaházhoz. Ahogy elindultunk egyikünk el is defektelt, de gyors belső csere után pár perc múlva újra a bringán voltunk és eresztettük lefelé. Ahogy rátértünk a kékre, még találkoztunk egy turistacsaláddal, röviddel azután viszont megint nem tudtuk, hogy hol is vagyunk. A térképet bámulva, úgy döntöttünk tovább haladunk az egyik lefelé tartó erdészeti úton. Ahogy egyre elhanyagoltabb és sűrűbb lett az út egy kocsi hangját meghallva, keresztbe vágtunk az erdőn, és Királyrétről induló murvás műúton kötöttünk ki. Innen egy szuszra lehúztunk Kismarosra, mert vészesen sötétedett. A vonatra várva az OSB-nek csúfolt kiskocsmában még ittunk egyet és elégedetten bólogottunk egyásnak, hogy milyen faszák vagyunk: megcsináltuk a Csoványost.